Barion Pixel

Püspöki-Fodor Ramóna

“Püspöki-Fodor Ramóna vagyok, szempilla stylist és oktató valamint szemöldök stylist. 
2020-ban a covid-idő alatt szereztem meg az első oklevelem és kezdtem neki ennek a szakmának. Akkor még főállás mellett. Ma már szép vendégkörrel és egy cuki szalonrésszel rendelkezem Fóton.
Számos hazai és nemzetközi elismert trainer oktatásán is részt vettem és folyamatosan bővítem a tudásom, hiszen ebben a szakmában sosincs olyan, hogy már mindent tudsz. 

2021-ben junior 2D kategóriában versenyt is nyertem. Azóta több nemzetközi versenyen top5-be vagy top10-be kerültem (én ezekre is büszke vagyok). De az igazi elismerés a mindennapi mosoly a vendégeim arcán. 

Rengeteg márkát próbáltam és dolgoztam velük, de a Divino Lash magasra tette a lécet. A magas minőségű alapanyag elengedhetetlen számomra és a vendégeim számára is. Ezért is döntöttem úgy, hogy ennek a csapatnak érdemes a tagja lenni.

Hiszem, hogy ez egy jó kaland, ami előttünk áll.
Rami elérhetőségei: